Nem kell ahhoz brit tudósnak lenni, hogy megállapítsuk: valószínűleg nincs kapcsolat a globális felmelegedés, az olvadó jégsapka és a beázott, ezért garanciától megfosztott mobiltelefonok hatalmas száma között.
Mit ér a jog?
Mit ér a jog, ha nevetve tiporhatja sárba a fogyasztót gátlástalanul képen röhögő multi? Tanácsadó irodáinkat naponta tucatnyian keresik ezzel a problémával. Megvásárolják a mobiltelefont – érintőset és zenélőset, mert ugye az most a trendi – és persze vállalják hozzá, hogy rendesen fizetik két évig a számlát. Hűségidőnek hívják ezt a remek konstrukciót, persze a hűséghez vajmi kevés köze van, hiszen a hűtlenségnek szinte csak a fogyasztó számára van negatív következménye.
A fő problémát az jelenti, hogy a drága mobiltelefonokra ugyan kötelező jótállás vonatkozik, de ez alól úgy bújik ki a forgalmazó, ahogy nem szégyenli.
Kibújnak
A képlet egyszerű: a jótállásra kötelezett annak ideje alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítani tudja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A felelősség nagyjából annyit jelent, hogy a hibás terméket a forgalmazó vagy a szerviz (attól függően, hogy a fogyasztó kit választ) köteles kijavítani, kicserélni, végső soron az árát leszállítani, vagy az egészet visszafizetni.
Ez egy remek szabály, mondhatnánk kényelmesen hátra dőlve, ha nem tudnánk, hogy a bizonyításra vonatkozó regulák kidolgozatlansága és eltérő értelmezése miatt gyakorlatilag az készít szakértői véleményt, aki csak akar (bírósági eljáráson kívül persze). Szakértői véleményt ad a forgalmazóval szerződött szerviz, a boltvezető, a jegyzőkönyvet kitöltő ügyintéző, vagy egy anyagilag megfelelően motivált szaki (aki talán valaha jó szakember is volt, de a multi zsíros megbízásai végül őt is belevitték a nagy összeesküvésbe).
Szabad bizonyítás
„Bizonyítékot” tehát könnyű produkálni, a fogyasztó meg mehet a sóhivatalba, mert a bíróságon kívül nem sok esélye marad. A békéltető testületekre csípőből fittyet hányó nagyok meg végül úgyis kiszedik a pénzt a hűségesküt letett delikvensekből, akik kütyü híján a szolgáltatást sem tudják használni, bíróságra meg úgysem mennek (tisztelet a kivételnek).
A fentiekből kiderül, hogy a forgalmazónak elég ráírnia a papírra, hogy beázott, vagy mechanikusan sérült a készülék, mellékel egy-két míves fotót a nyomtatott áramkörről, és máris volt-nincs garancia. Az, hogy a készülékben történt páralecsapódás, vagy mikro-repedés az elhibázott konstrukció, a silány kivitelezés, vagy szimpla anyaghiba következménye, valójában fel sem merül. A fogyasztó a hibás, és ezt támasztja alá (mi mást?) a szakvélemény, amit nem ritkán minimálbéren kizsigerelt sihederek készítenek a szervizben. Hozzák a számokat...
Mondjuk ki nyíltan: tisztázni kellene végre, hogy kinek a szakvéleményét köteles elfogadni mindkét fél, vagy ha ezt nem lehet, akkor legalább annyit, hogy mely szervezet, vagy laboratórium véleményét kelljen a jótállásra kötelezettnek beszereznie. Ezen kívül pedig jogszabályban kellene rögzíteni a javításra rendelkezésre álló szigorú határidőt, valamint a sorozatos sikertelen javítások következményét is.
